Galéria
2023.07.08. – Nyárköszöntő és táborzáró koncert
A 12. zenetábort követően ismét megrendezésre került a zárókoncertünk. Idén 16 zeneszámmal készültünk a zenetábor hetében, ami nem kis kihívás volt a zenekar részére, de megérte. Csapatunk most is kitett magáért. Ami bennünk volt, azt megmutattuk.
2023.07.03-07. – Zenetábor Balatonszárszó
1. nap Délelőtt utaztunk, ebédre értünk oda. A nem túl nagy hőség ellenére azért nem maradhatott el, hogy a Balatonban megmártózzunk. 2. nap Reggeli után először csak szólampróbákat tartottunk, aztán 2 rövidebb szünettel teljes zenekari próba is volt. Majd a táborba érve a jól megérdemelt ebéd. Az ebéd utáni csendes pihenőt követően nem maradhatott el …
2023.06.03. – Német Nemzetiségi Nap Dunaszekcsőn
A 26. Dunaszekcsői Német Nemzetiségi Délutánon ugyan utolsó fellépőként szerepeltünk, de annál nagyobb szeretettel szolgáltattuk zenéinket hálás közönségünk részére csakúgy, mint a szentmisét megelőző térzenét és az azt követő koszorúzást és menetzenét a szabadtéri színpadhoz.
2023.05.28. – Habich Konrád Fúvóstalálkozó Kaposszekcső
Szokás szerint idén is meghívták Zenekarunkat a kaposszekcsői Habich Konrád Fúvóstalálkozóra. Nagy örömmel fogadtuk a felkérést, hisz mindig jó érzés a lelkes közönségük előtt zenélni.