A II. világháború előtti időszak
A hatvanas évek derekán a Szabad Föld újság riportere és egy néprajzkutató édesapámat Galambosi Vincét (klarinét) kérdezte a háború előtti zenei életről.
– Mikor alakult Dunaszekcsőn fúvószenekar? – Pontosan nem lehet tudni, a húszas években már biztosan volt, mert amikor gyerekként Szép Antal kántor-tanítónál elkezdtem a zenetanulást, voltak idősebb zenészek. S voltak a múlt századból –az 1800-as évekből – való hangszerek. Az is lehetséges, hogy már akkor is volt zenekar. – Azokon a hangszereken még lehetett játszani, nem használódtak el? – Gyakran kellett javítani. A trombiták billentyűi megszorultak, akadoztak, elhangolódtak, nehéz volt összehangolni őket. A klarinétok szeleltek az elhasználódott párnák miatt, újat nehéz volt beszerezni, parafából faragtunk párnákat, s spanyolviasszal ragasztottuk. Az eltört rugókat sokszor gumival helyettesítettük. De mindenki lelkes volt és házilag megoldottuk a hangszerjavítást. Szerencsére volt elég jobb állapotú hangszer, akinek jól ment a fújás azon játszhatott, a kezdők és a gyengébben teljesítők a régieket kapták.
– Volt lehetőség új hangszerek beszerzésére? – Új hangszert csak egy-két tehetősebb zenész vásárolt saját használatra. A zenekar részére időnként gyűjtést hirdetett a pap a misén –a kántor úr közbenjárására-, hogy ki-ki lehetősége szerint egy kis aprópénzzel segítsen. Ilyenkor, ha összejött annyi, egy-egy használt hangszert lehetett venni. A jobb feltételekkel működő városi zenekarok ha selejteztek le hangszereket, ezekből is kaphattunk alkalmanként.
– Abban az időben a fúvószenekart „Levente zenekarnak” is nevezték. – Igen, a katonai szolgálat előtti fiatalokat nevezték leventéknek, akiknek kötelező volt a katonai előképzés, amit ki lehetett váltani a zenekari muzsikálással. Magunkfajta egyszerű parasztgyerekeknek nagy dolog volt ám a zenekarba bekerülni! Büszkék is voltunk rá, s mindent megtettünk, hogy helyt álljunk.
– Hány főből állt a zenekar? – A bevonulók miatt állandóan változott, általában harmincöt – negyven fő között volt a létszám.
– Milyen volt a zeneoktatás és a próbák? – Szép Antal „tanító úr” szigorú ember volt. Nem tűrte a lazítást. Hiányozni csak nagyon indokolt esetben lehetett. Egy téli napon egyik fiatal elkésett a próbáról. – Hát te meg hol jártál? – vonta kérdőre, látván sáros bakancsát és ruháját. –Aratni voltunk –felelte. No, erre lett is nagy nevetés. – Hát persze, most van az ideje – s már emelte is a pálcáját, hogy odasózzon egyet. – N..nádat vágtunk az Öregdunán – mondta megszeppenve a fiú – kell az istállóra. – Hát akkor meg azt mondjad! No, ülj csak a helyedre! – S amikor elfordult, láttuk, hogy jót mosolyog a bajusza alatt. Minden órára, minden próbára készülni kellett. A feladott gyakorlatokat, skálákat és zeneszámokat rendszeresen számon kérte, s aki nem felelt meg, hamar kipenderítette. A próbákon és a fellépéseken mindenkitől fegyelmezett, lelkiismeretes munkát követelt.
– Milyen alkalmak voltak fellépésre? – Abban az időben csak vallási ünnepek voltak, s meg is tartották azokat. Nemcsak a húsvétot, pünkösdöt és karácsonyt, hanem a Péter-Páli aratás ünneptől kezdve Nagyboldogasszony, Szent István, templom szentelő (búcsú) és más szentek napját. Legtöbbször térzenét adott a zenekar, s volt, amikor misén is játszottunk. Jeles napokon, amikor a község elöljárósága a Községháza előtt beszédet intézett a néphez, akkor is. Egy alkalommal játszottunk Mohácson, a Fogadalmi Templom előtti téren. Hajóval utaztunk, nagy szél kerekedett, hintáztatta a hajót, volt aki „tengeri beteg” lett. Nem is vállaltuk többet. Rendszeresen zenéltünk Szigetben (Dunafalva) is.
– Milyen zeneszámokból állt a repertoár? – A Himnuszt, Szózatot és a Hiszekegy-et mindig kellett játszani. Alapból katonazenét, magyar indulókat játszottunk. Ezen kívül templomi muzsikát, fúvószenekarra átírt énekeket, amit Szép Antal hangszerelt, valamint neves zeneszerzők műveiből is részleteket, pl. Bach passió. ( Sajnos ezek a kották elvesztek, nagy kár értük. –a szerző-)
– Meddig tartott a „Szép Antal korszak”? – Én bevonultam Pécsre a katonazenekarba két évre. Amikor leszereltem, még rendes kerékvágásban ment minden. Aztán a háború előszele megérintett minket is. Nehéz volt a megélhetés, politikai megosztottság is felütötte fejét, néhányan abbahagyták, többen el is költöztek, emiatt nehéz volt próbákat tartani, fellépések is ritkábban voltak. Az utánpótlás nevelés sem működött már jól. A háború aztán végleg megpecsételte a zenekar sorsát.
Felső sor balról: Kappelmayer Mihály, Schmidt Ádám, Kiefer József, Huitz József, Müller Ádám, Véber István, Mayer János, Schultheisz Ádám, Tamás Mátyás, Bari János
Középső sor: Mozsgai László, Huitz Ádám, Ebner István, Frei János, Martina István, Mayer József, Faller János, Heim Mátyás, Turschl Antal, Pott Ádám, Miklósa István, Horváth Mátyás, Máté József
Alsó sor: Haraszti Imre, ?Szabó István, Szauer János, Kékes Mátyás, Payer Ádám, Krammer (Kárpáti) Antal, Gayer (Galambosi) Vince, Szép Antal kántortanító, Szingler János, Bozsér János, Farkas József, Farkas János, Huber (Hajnal) József, Balogh Lajos.
Dunai Nándor viszaemlékezése „A fúvószene története Mohács és környékén” című könyvben 1987
1962 őszén találkoztam Tomázi Ferenc járási művelődési szakfelügyelővel. Érdeklődött, hogy zenei vonalon hol dolgozom. Jelenleg sehol feleltem, mert a Művelődési Ház zenekarát átvette az Ifjúsági Ház, az „öregeket” pedig a „haknizók” miatt (lakodalmazni járnak) nem is lehet összehozni próbákra sem. Tomázi akkor felajánlotta, hogy járási vonalon Dunaszekcső községben nagyon kellene egy zenekarvezető. Ezt nekem nagyon javasolja, mert a tárgyi feltételek, hangszerek, helyiség együtt vannak. Csak jelentkeznem kell Nagy István művelődési ház igazgatónál, aki nagy zeneszerető hírében áll, s ő mindenben segíteni fog.
Nem gondolkodtam sokáig, mert tudtam, hogy a város illetékes vezetőinek nagyobb gondjuk van, minthogy az én helyzetemmel foglalkozzanak. Másnap már jelentkeztem is Dunaszekcsőn Nagy Istvánnál, s a megegyezés után azonnal megkezdtük a munkát. Felkerestük Kovács János volt katonazenészt és Faller János tanácstagot, akik örömmel fogadták terveinket. Először is összeírtuk a számításba jöhető zenészeket. Legtöbbjüket személyesen felkerestük, vagy értesítettük, hogy a zenekar megalakítására jöjjenek a művelődési házba.
Meglepetésemre és örömömre a meghívottak –összesen tizenhat fő- mind eljöttek. Amint elmondták, ők maguk is kíváncsiak arra, hogy mit tudnak még. Hiszen mindannyian egyszerű munkásemberek voltak, akik még a II. világháború előtt játszottak utoljára zenekari összeállításban, és talán már a kottát sem ismerik. Nem mondom, én is elkezdtem „vakarózni”, hogy mi lesz ebből, majd azt mondtam, nem baj, ne menjen el a kedvük, tegyünk egy próbát, s majd én megmondom fog-e menni.
Először nagy keservesen összehangoltuk a hangszereket. Már sok hangszer be volt rozsdásodva. Aztán az alapskálát egyenként befújattam. A legközelebbi próbán már örömmel állapítottam meg, hogy az embereim ismerik a fogásokat. Megkezdődhetett a skálák gyakorlása. A következő zenepróbára leírtam a Himnuszt, s a tagok kérésére a „Recece indulót”. Ezután egyenként próbáltunk, majd megtartottuk az összpróbákat. Nagy öröm volt számomra, ahogy a zenészek lelkesedtek, s megfogadták a tanácsaimat. Kipirult arccal fújták a Himnuszt, s utána csillogó szemmel várták a véleményemet. Kicsit meghatódva csak annyit mondtam: „Emberek! A Himnusz már menni fog… A legközelebbi ünnepélyen de legkésőbb május elsején már játszani fogunk!”
Azután Nagy István művelődési ház igazgatóval felkerestük az iskola igazgatóját, és engedélyével kb. húsz főnyi ötödik – hatodik osztályos fiút felvettünk a zenekarba tanulónak. Közös összefogással 1963 végén a fiatalok többsége már együtt játszott a felnőttekkel.
Sajnos a zenekart csak 1966 őszéig tudtam vezetni, az időközben megalakuló „Mohácsi Munkásőr Zenekar”megalakulása miatt.
A Dunaszekcsői Művelődési Ház felnőtt- és ifjúsági fúvószenekarának névsora:
( Valószínű, Dunai Nándor a zenekar 1965-66 évi felállására utal, a könyv elején megjegyezvén, hogy a névsor valószínűleg nem teljes és nem pontos több, mint húsz év távlatából. )
Kovács János – tenor
Faller János – I. szárnykürt
Galambosi Vince (Gájer) – Esz-klarinét
Bernhardt Ferenc – B- klarinét
Hübner István – B- klarinét
Kappelmayer Mihály – tenor
Frank János – II. szárnykürt
Hajnal József – I. szárnykürt
Szabó István – B-klarinét
Balogh István – I. szárnykürt
Faller Ádám – tenor
Sütő Sándor – pozan
Emmert Ferenc – B-trombita
Gorjanacz Radó – pozan
Ébner István – Esz-trombita
Kalányos Sándor – II. szárnykürt
Hauk István – trombita
Horváth Mihály – II. szárnykürt
Frei János – I. B trombita
Peteli János – F basszus
Pirisa Mihály – kisdob
Tass Mihály – nagydob
Müller József – trombita
Tóth János (Füles) – I. B-trombita
Mikola Sándor – F-basszus
Galambos János – F- basszus
Tóth János – B- basszus
Első sor balról: Hajnal József, Faller János, Horváth Mátyás, Galambosi Vince, Bernhardt Ferenc, Szabó István, Dunai Nándor karnagy- zenekarvezető, középső sor: Kappelmayer Mihály,Kovács János, Frei János, Faller Ádám, Sütő Sándor, hátsó sor: Tass Mihály, Pirisa Mihály, Schmidt Ferenc, Bakó János, Peteli János.
Dunai Nándor emlékkönyve szerint 1962 őszén megalakult a háború utáni első fúvószenekar Dunaszekcsőn. A tárgyi feltételek adottak voltak, hisz még meg voltak a háború előtti, Szép Antal kántor-tanító vezette zenekar hangszerei, a próbahelyiséget pedig a Művelődési Ház biztosította. Az alapító tagok, egykori „levente” zenészek közül – tizenhat fő – már senki sincs köztünk. Dunai Nándor könyvében az 1965-66-os zenekari felállást mutatja be megemlítvén, hogy az sem biztos, hogy teljes. Az alapító tagok teljes névsora sajnos nem derül ki. Néhány „veterán”, akik fiatalon, vagy még iskolás gyerekként kerültek a zenekarba szívesen emlékeznek vissza. Müller József: A zenekari felállás változó volt. Voltak, akik nem jártak rendszeresen próbára, és fellépésre sem. Az idősebbek, akik haknizni jártak, ha lakodalom volt, nem jöttek. Próbára jövet előfordult, hogy a kocsmában „melegítettek”, néha ott is felejtették magukat egy kicsit. Egyszer, amikor késve érkeztek, Galambosi Vince bácsi, aki nagy mókamester volt azt mondta, gyónni voltak, s a restancia az volt, hogy mindenkinek három kisfröccsöt meg kell inni. Hogy biztos feloldozást nyerjenek, négyet is megittak. Volt is nagy nevetés. Nem volt az olyan nagy bűn, munkásemberek voltak, sokat segítettek a zenekar működését illetően. A fiatalok java része is lelkes volt, hamar beilleszkedett. Így, a kiállással sosem volt baj.
Hauk István: Az egyik próbára Dunai Nándor zenekarvezető egy köteg kottával jött. Kiosztotta, nem szólt egy szót sem. Volga induló. Az „öregek”elkezdtek morogni, mi csak néztünk, mi lesz ebből. – Emberek! Akár tetszik, akár nem, meg kell felelnünk a politikai elvárásoknak is, a járásnál ezt ajánlották. Ki fogjuk bírni, ez is csak egy zenedarab, nem más. – No, ebben aztán volt lassú rész is, gyors is, kürt szóló meg minden, a zenekar nehezen hangolódott rá, de megszerettük, s az ünnepélyeken el tudtuk játszani.
Faller János: Dunai Nándor könyvében nagyapámat tanácstagként jelöli meg, de nem volt az, ő csak szívesen segített, ha zenei dologról volt szó. A háború előtti fúvószenekarban is játszott, a zenekar egyik leglelkesebb tagja volt, sohasem hiányzott a próbákról sem, fellépésekről sem. Szívügyének tekintette a fúvószenekar létét és működését. Müller József: – Az idősebbek, főleg akik katonazenészként is megállták a helyüket, Galambosi Vince, Kovács János, Bernhardt Ferenc komoly húzóerők voltak, vezették a szólamokat és példaképül is szolgáltak. Volt, amikor vitába is keveredtek a zenekarvezetővel, ha a Szovjet Himnuszt, vagy az Internacionálét kellett játszani, nem is beszélve a „Hej, te bunkócska” című számról. Azok a fiatalok, akik komolyan vették a zenetanulást, mellettük gyorsan fel tudtak fejlődni. Ennek köszönhetően a 60-as évek közepén már komoly repertoárral rendelkezett a zenekar.
GÁSZ MIHÁLY a Dunaszekcsői Művelődési Ház Fúvószenekarának vezetője
1966 őszén Dunai Nándor a fúvós zenekar karnagya visszatért Mohácsra, a frissen megalakult Munkásőr Zenekar vezetője lett. A Dunaszekcsői Művelődési Ház Fúvószenekara –ez volt a pontos megnevezés- vezető nélkül maradt. Nagy István a Művelődési Ház igazgatója szívügyének tekintette a zenekar működését, és felkeresett több zenetanárt, hogy vállalná-e a szekcsői zenekar irányítását. Végül Gász Mihályt sikerült meggyőznie, hogy jöjjön, hallgassa meg játékukat. Meghallgatta, majd elfogadta a felkérést, bár a „katonazene”- java részt indulókból állt a repertoár- kissé távol állt tőle. A zenekar tagjai is némi fenntartással fogadták, mivel „Miska” vagy a fiataloknak „Miska bácsi” ízig-vérig sváb ember volt, harmonikás, kevés fúvószenei tapasztalattal. Ráadásul svábos jellegű zeneművekkel kívánta frissíteni a műsort, ami eléggé idegen volt a zenészeknek, mivel ilyen darabokat még nem játszottak. Végül azonban megszületett a kompromisszum. Belátta mindenki, hogy a „Meine Königin” vagy az „Alte Kameraden mars” magasabb szintre emeli a zenekart, csakúgy, mint az 1968-as „Ki mit tud”-on előadott „Feodora”. Az operett világába is belekóstolt a zenekar, Lehár Ferenc: Cigány-szerelem című művéből játszotta a „Messze a nagyerdő” és a „Volt, nincs fene bánja” című dalokat, nagy közönségsiker közepette. A május 1-i felvonuláson és térzenéken szóltak a magyar indulók. Feszes ritmusú katonazene, mint például a Fejérvári induló, Klapka induló, Búcsú a szláv nőktől és népzenei dallamokból álló Recece induló, Jó estét kívánok induló, Szamos menti induló, Lyuk-lyuk induló, Losonci induló igen népszerűek voltak. Az ünnepélyeken, ahol általában háromszáz fős közönség is volt, vegyes műsorral lépett fel a zenekar. Az utánpótlás nevelés az általános iskola felső tagozatos tanulóinak bevonásával folyamatos volt. A zenei képzésben nagy szerepet vállalt Kovács János volt katonazenész, aki „társadalmi munkában” segítette Gász Mihály munkáját. A legfiatalabbakkal ő foglalkozott. Kellett is a segítség, mert amikor jómagam is elkezdtem a zenetanulást 1967-ben, az általános iskolás zenét tanulók száma kb. huszonöt fő volt. Nem is jutott mindenkinek hangszer, egy hangszeren többen is gyakoroltak felváltva heti kétszer három órában. Haza csak az vihette a hangszert, aki szorgalmas volt, és a zenekarba is bekerült. Persze folyamatosan volt lemorzsolódás is, így a fúvószenekar létszáma a fellépéseken ritkán volt harminc főnél több. Szinte érthetetlen, hogy ilyen komoly létszám, a feltételek megléte és a sikerek ellenére is a zenekar úgy 1970 körül feloszlott. Ennek okairól a későbbiek folyamán még szó lesz. A zenekar legsikeresebb fellépései mindig a május elsejék voltak, hiszen akkor az egész községben láthatták és hallhatták, mindenkihez eljutott a muzsika. Zenével ébresztették a falu népét, aztán a felvonulás ideje alatt a templom előtt szóltak az indulók, majd a „kultúrházban” a tanácselnök ünnepi köszöntője után a népitáncosok és a fúvószenekar műsora következett. Egy másik siker az 1968-as „Ki mit tud”-on előadott Feodóra című zenedarab, amit a zenekar sok-sok gyakorlás után profi módon játszott el. A közönség vastapssal jutalmazta, s mindenki biztosra vette a továbbjutást. A zsűri azonban lepontozta, azzal az indoklással, hogy valami népdal feldolgozást vártak volna, esetleg Kodály vagy Bartók művet. A közönség hosszú időn keresztül fújolt és fütyült, bekiabálások is voltak, a zenekar tiltakozása jeléül kivonult. Gász Mihály zenekarvezető csak annyit mondott: Ezek nem értenek a zenéhez. Az egésznek a szisztémája is rosszul volt kitalálva, hiszen egy kalap alatt versenyzett a népdal énekes a bűvésszel, a versmondó a zenésszel, a humorista az artistával. Nagy István művház vezető gratulált a zenekarnak, és azt mondta, a megyénél tiltakozni fog a zsűri felháborító tevékenysége miatt. Ha meg is tette, ez már nem változtatott a lényegen. Ennek ellenére, ez volt a csúcs a zenekar életében, a közönség reakciójából is erre lehetett következtetni. Számos szakmai elismerést is kapott Gász Mihály más zenekarvezetőktől, és a Járási Művelődési Hivataltól is.
Először is nézzük meg a fúvószenekar összetételét. Amikor 1962-ben Dunai Nándor vezetésével megalakult tizenhat fővel, valamennyien még a háború előtti fúvószenekarban játszottak. A későbbiek folyamán csatlakoztak néhányan, akik magánúton szereztek zenei ismereteket. A zeneoktatás beindításával az általános és középiskolás tanulók is folyamatosan gyarapították a létszámot. Dunai Nándor távozásakor huszonöt – huszonnyolc fő volt a létszám. Pontos számot nem lehet mondani, mert mindig volt lemorzsolódás és újak is jöttek. Ez volt a tendencia akkor is, amikor 1966 őszétől Gász Mihály vette át a zenekar irányítását, de ekkor már az alapító tagok közül többen hiányoztak. Néhányan abbahagyták a muzsikálást, mások lakodalmazni jártak, a fiatalok közül pedig főiskolára, egyetemre kerültek, vagy távoli munkahelyre, már csak ritkán jártak vissza. Ebből kifolyólag sok jó zenész vált ki a zenekarból, de ez nem jelentett volna veszélyt, mert ekkor még az utánpótlás biztosított volt. Potenciális veszélyt jelentett azonban a fúvószenére a futótűzként terjedő új zenei irányzat, az úgynevezett „beat zene”, legfőképp a fiatalok a gitármuzsika felé fordultak. Mivel fúvós hangszeren játszani már nem volt népszerű dolog, a fiatal zenészek közül sokan váltottak. Gitáron, dobon, „dzsessz orgonán”kezdtek játszani, valamint szaxofonon, ez illett az új stílushoz. A felnövő új generáció néhány tagja zenekart is alapított, a pénzkeresés felé vette az irányt, az idősebbek példájára. Bálozni, lakodalmazni kezdtek. Egy–két év alatt a fúvószene iránti igény jelentősen megcsappant. Nem csak a fiatalság körében, az idősebbek is egyre inkább közömbösek lettek iránta. Egyre kevesebben jártak zeneórákra és próbára is. A gyerekek már nem akartak „trombitálni”, a szülők sem erőltették a dolgot. Igen, változott a világ, megváltozott a szemlélet, mások lettek az igények! Nem lehet ezért senkit okolni, főleg nem a zenekar vezetőjét, ő a végsőkig kitartott, és próbálta a zenekart összefogni. „Miska bácsi”utána is még hosszú évekig visszajárt tanítani, a növendékekből tánczenekart is szervezett. Ennek ellenére sok igazságtalan negatív kritikát kapott. Egyesek tudni vélték, hogy nem tudott megegyezni Botz Lajos tanácselnökkel a neki járó anyagi juttatás kérdésében, ennek következtében nem vállalta tovább az oktatást és a karmesteri teendőket. Állítólag száz forinton múlt a dolog. No, én nem hiszem, hogy így volt, legalábbis nem egészen így. Mivelhogy a fúvószenekar –amint a megnevezése is mutatja – a Művelődési Házhoz tartozott. Így anyagi kérdésekben is Nagy István volt az illetékes, bár jóllehet a működési költséget a Községi Tanács határozta meg. Tudvalevő volt azonban, hogy a művház vezető és a tanácselnök viszonya ebben az időszakban nem volt felhőtlen. Sok vitás kérdés volt, pénz meg kevés. Így a zenekar támogatottsága ingatag alapokra került, sőt mondjuk ki semmilyen szinten nem volt megfelelő, egyfajta érdektelenség uralkodott el a fúvószenét illetően. Az előzőekben felsorolt tényezőkkel együtt ez már túl sok volt ahhoz, hogy a zenekar életben maradjon. Volt még egy-két próbálkozás Kovács János részéről, aki tanácstag is volt, de nem járt eredménnyel, így a zenekar feloszlott. Hogy mikor, azt ennyi idő elmúltával senki nem tudja pontosan, úgy 1970 körül. Mindenesetre elmondható, hogy ez a kb. nyolc év fúvószenekari muzsika meghatározó volt Dunaszekcső kulturális életében, a zenekarvezetők –Dunai Nándor és Gász Mihály – lelkiismeretes munkájának köszönhetően.
Sajnos a Gász Mihály vezette fúvószenekarról fényképet nem sikerült találni. Annyit viszont mindenképpen megérdemelnek a zenészek, akik 1962–70–ig tartó időszakban a fúvószenekarban huzamosabb ideig játszottak, hogy a nevük felsorolásra kerüljön.
Kovács János – tenor
Faller János – I. szárnykürt
Galambosi Vince – Esz-klarinét
Bernhardt Ferenc – B-klarinét
Hübner István – B-klarinét
Kappelmayer Mihály – tenor
Frank János – II. szárnykürt
Horváth Mátyás – II. szárnykürt
Frei János – I. B trombita
Peteli János – F basszus
Pirisa Mihály – kisdob
Tass Mihály – nagydob
Hajnal József – I. szárnykürt
Szabó István – B-klarinét
Limpek Mátyás – szárnykürt
Tóth András – vadászkürt
Pálos Ferenc – B-klarinét
Kövesdi Mihály – trombita
Balogh István – I. szárnykürt
Faller Ádám – tenor
Sütő Sándor – pozan
Emmert Ferenc – B-trombita
Gorjanacz Radó – pozan
Ebner István – Esz-trombita
Kalányos Sándor – II. szárnykürt
Hauk István – trombita
Müller József – basszus, dob
Tóth János – B-trombita
Mikola Sándor – F-basszus
Galambos János – F-basszus
Bakó János – B-basszus
Tóth István – esz-trombita
Schmidt Ferenc -helikon
Galambosi László – klarinét
Horváth Zoltán – pozán
Scheppi János – Esz-trombita
A „muzsikáló fiatalok”első ádventi hangversenye Dunaszekcsőn
A mohácsi zeneiskola, hivatalos nevén Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Intézmény (SLAMI) a 90-es években, sőt még a 2000-es években is kiemelkedő volt megyei illetve országos szinten is a fiatalok zenei képzésének tekintetében. Számos tanuló jelentős sikereket ért el országos és nemzetközi versenyeken, szinte minden tanszakon tehetségek bontakoztak ki, a fúvószenekar a fél világot bejárta a város és országunk hírnevét öregbítvén. A legjobb előmenetelű diákok zeneművészeti pályára kerültek, többen külföldi iskolákban folytathatták tanulmányaikat. Rendezvények tekintetében nem volt hiány, szinte heti rendszerességgel házi hangversenyeket tartottak, tanári koncertek, ünnepi műsorok, társadalmi rendezvényeken a fúvószenekar kihagyhatatlan volt. Dunaszekcsői fiatalok is szép számmal tanultak és játszottak ebben az időszakban a SLAMI növendékeként, s büszkék lehetünk rájuk, mert túl azon, hogy elvégezték az alapfok tíz évfolyamát, a fúvós – és kamarazenekarokban is megállták helyüket, zenei versenyeken is eredményesen szerepeltek. Hagyománynak számított Mohácson, hogy karácsony szent ünnepére várakozván, ádvent utolsó vasárnapján a Fogadalmi Templomban koncertet adtak a „muzsikáló fiatalok”.
– Minden történés egy gondolattal kezdődik – mondta egyszer egy filozófus. S ez a gondolat két másodikos gimnazista Galambosi Eszter és Kis-Gadó Csaba fejében született meg egy zeneiskolai Mikulás ünnepségről hazafelé jövet. Dunaszekcsőn is meg lehetne rendezni a Mohácsihoz hasonló ádventi hangversenyt, hiszen van annyi zenét tanuló fiatal, kérdés, hogy vállalják-e? Már másnap el is készítették a listát, és felvették a kapcsolatot diáktársaikkal. Óriási meglepetésre mindenki örömmel vállalta, mintha csak erre vártak volna. Indulhatott a szervezés, amiben sok szülő is segédkezett. Helyszínként a római katolikus templom jöhetett számításba, Román János plébános is áldását adta a kezdeményezésre. Plakátok készültek, személyre szóló meghívók, az infó újságban is közhírré tétetett, hogy 2001. december 23-án 15 órakor a dunaszekcsői zeneiskolás fiatalok mindenkit szeretettel várnak első, hagyományteremtő ádventi hangversenyükre.
Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés. Feszült izgalom lett úrrá a gyerekeken, látván a szépszámú közönséget. A kisiskolások betlehemes játékával kezdődött a rendezvény. Azután nyitószámként felcsendült a”Kis karácsony, nagy karácsony” közös énekléssel, s már oldottabb hangulatban indulhattak az egyéni produkciók. Orgona és zongora darabok, klarinét művek tették változatossá az előadást. A tizenkét fellépő, szívet melengető karácsonyi dalaiból végtelen szeretet és meghitt boldogság áradt. A dalok szívből szívhez szóltak, legjobb tudását adta minden fellépő. A közönség elégedetten és elismerően beszélt a produkciókról. Pedig akkor még senki sem sejtette, hogy milyen nagyszerű dolog fog ebből kibontakozni.
A Dunaszekcsői Kamarazenekar megalakulása
2001. december 23-a beíródott Dunaszekcső zenetörténetébe. A muzsikáló fiatalok ádventi hangversenye óriási siker lett, a zeneiskolás tanulók maradandót alkottak, majdan beigazolódott, hogy hagyományt teremtettek. (A fellépők névsora a későbbiekben lesz felsorolva.)
A zenés ünnepvárás a következő évek meghatározó eseménye lett, és a mai napig is az. Egyre többen bekapcsolódtak a szervezésbe, és a fellépők száma is nőtt, csakúgy, mint a közönségé. A „német énekkar” műsora Hetényi Ádám vezetésével tovább színesítette a rendezvényt, Rózsa Julianna kisdiákjainak vidám dalaival egyetemben. Elmaradhatatlan volt az iskolások Betlehemes műsora. Balogh Viktória szervezésével tovább bővült a szereplők száma, kórusok vendégszerepeltek, valamint magánelőadók Pálos Gábor (ének), Kövesdi József (ütőhangszerek) és mások.
Evés közben jön meg az étvágy – szokták mondani. Beszélgetéseink közben felmerült, hogy kéne valamit kezdeni ezekkel a fiatalokkal, hogy ne kallódjanak el, ne vesszen kárba a sok-sok idővel és energiával megszerzett tudás. Egy napon Hermann József (Szepi) megkeresett, hogy mit szólnék hozzá, ha keresnénk egy zenetanárt, aki kamara-zenekari formában összefogná és oktatná fiataljainkat. Így jutottunk el Alföldi Balázshoz, aki ekkor a Pécsi Nemzeti Színház zenekarában muzsikált, tanított Komlón és Sombereken. Örömünkre nem zárkózott el, azt mondta, ha meg tudjuk teremteni a szükséges feltételeket, megpróbálhatjuk, és majd meglátjuk működik- e. 2006-ot írtunk ekkor.
Először is azzal kellett szembesülnie, hogy nem egy szokványos zenekari felállás jöhet létre, mivel volt három, vagy négy zongorista, hegedű, cselló, klarinét, gitár, dob. No, erre milyen repertoárt lehet majd összerakni? Az első zeneszámok az Amy Dream, El Condor Pasa, La Paloma, és még egy-két könnyebb darab voltak, a hangszerelést is meg kellett csinálni. Nem mindenkinek tetszett ez a formáció, volt lemorzsolódás, személycserék, fuvolás is jött, a gordonkát később basszusgitár váltotta fel, végül az idősebb zenészek beszállásával – harmonika, szaxofon, dob- stabilizálódott a zenekar, így már nyugodtan ki lehetett állni.
Hermann Józsefnek, aki a szervezési munkák oroszlán részét végezte, nem volt könnyű a feltételeket megteremteni, mivel kezdetben nem volt támogatónk, így tagdíjat is kellett szedni, ami nem mindenkinek tetszett. Később a hiányzó anyagi részt a Nemzetiségi Német Önkormányzat pótolta.
Lényeg az, hogy 2007-ben már kamara- zenekari formában is megmutatták magukat fiatal zenészeink. Ünnepek alkalmával és más rendezvényeken, valamint az ádventi hangversenyen is nagy sikerrel szerepelt a csapat.
A Kamarazenekar tagjai balról: ifj. Galambosi László zongora, Gondos Júlia klarinét, Galambosi László szaxofon, Kövesdi József dob, Hermann József harmonika, Alföldi Balázs zenekarvezető, Kovács Mária hegedű, Balogh Viktória zongora, Somos Nadin gordonka, elöl: Hajnal Attila gitár.
Zeneiskolai oktatás 2010-től kezdődően
A kamarazenekar sikerei kapcsán felmerült a kérdés. Vajon össze lehetne rakni egy fúvószenekart is a muzsikáló fiatalokból? Persze erre egyértelmű volt a válasz, trombitások nélkül nincs fúvószenekar. A kérdés azonban nem lett elvetve, csak függőben hagyva, hátha mégis lesz rá megoldás.
A 2010. március 15-i ünnepség, ahol a kamarazenekar is fellépett, össze lett kötve egy kiállítással, mely Dunaszekcső kulturális életét mutatta be képekben 1945-től napjainkig. Színjátszó kör, néptánc csoportok, énekesek, zenészek és zenekarok, többek közt az 1962-ben újjáalakult fúvószenekar, amely már negyven éve nem létezett. Főleg az idősebbek hosszú ideig nézegették, találgatták a neveket, meséltek történeteket. Lesz még vajon fúvószenekar Dunaszekcsőn?
Hermann József (Szepi) így emlékszik vissza. Faller János polgármesterrel néztük a régi zenekaros képeket, amikor Jancsi felkiáltott: – Ő itt a nagyapám ! Ez a másik meg a nagybátyám! S láttam rajta, hogy egészen tűzbe jött. Mondtam neki, hogy ilyen közel még sosem voltunk ahhoz, hogy újra megvalósuljon sokunk álma. Rendben van, mondta, meg kell szervezni a zeneoktatást, a Képviselő Testület biztosan támogatja, és én is. Ezek voltak a kulcsszavak, az „alapkő letétel” megtörtént. Mivel Alföldi Balázs zenetanárral (aki a kamarazenekar vezetője volt) már többször is felvetettük ennek lehetőségét, gyorsan megbeszéltük a teendőket.
Alföldi Balázs: – Első lépésként tájékoztattuk az iskolavezetést szándékunkról. Mivel iskolánk az ún. iskola társulások következtében a Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dunaszekcsői Tagiskolája lett (Sombereken már régóta folyt zeneoktatás) és én tanítottam is ott,nem volt akadálya, csak egyeztetni kellett. Ezt követően az iskolás gyerekek szülőit értesítettük az új lehetőségről, majd egyik vasárnap délelőttre meghívtuk őket és a gyerekeiket a Művelődési Házba, ahol Dobos József, a mohácsi zeneiskola (SLAMI) igazgatója tartott tájékoztatót egy kis kedvcsináló élménybeszámolóval fűszerezve, és a fúvós ötöst is magával hozta.
Hermann József: – Bár nem volt túl nagy az érdeklődés, a jelenlévő szülők szinte mindegyike jelezte, majd a későbbiek folyamán egyre többen, hogy nagyon jónak találják a kezdeményezést, és biztosan be fogják íratni gyereküket, gyerekeiket.
Alföldi Balázs: – Az anyagi feltételek kérdésében Faller János polgármester volt nagy segítségünkre, és első lépcsőben az Önkormányzat öt darab trombitát vásárolt nekünk, és bérezés kérdésében is sikerült megállapodni. A későbbiek folyamán a Nemzetiségi Német Önkormányzattól is támogatást kaptunk, s kapcsolatok révén hozzájutottunk még néhány hangszerhez. Dobos József, a mohácsi zeneiskola igazgatója is adott kölcsönbe néhány baritont.
Szeptemberre minden feltétel biztosított volt, így nem volt akadálya, hogy elinduljon Dunaszekcsőn a zeneiskolai 1.évfolyam. Nagy örömünkre tizenhét tanulóval kezdhettünk.
Az első zenetábor 2011. június 20-25.
2010 szeptemberében elindult a zenei tanszak a dunaszekcsői iskolában. Elsősorban rézfúvós hangszereken –trombiták és kürtök- való tanulásra volt lehetősége a kezdő, tíz éves körüli gyerekeknek. A tizennégy első évfolyamos „trombitás”tanuló mellett Alföldi Balázs zenetanár a legfiatalabbaknak előképzést tartott, ők furulyán kezdték. Összesen huszonkét fő.
Minden várakozást felülmúlt a tanulók előmenetele. A 2011. március 15-i ünnepélyen tizenegy tanuló a Kamarazenekarral együtt játszotta a Magyar Himnuszt. A 2011. június 6-i Német Nemzetiségi Napon pedig a Magyar Himnusz mellett a Guter Mond és a Lustige Zeit című zeneszámot is fújták. Ez már a fúvószenekar alakulásának előszele volt.
A Dunaszekcsői Kamarazenekar tagjai: Alföldi Balázs zenetanár, zenekarvezető, Bachmayer Ádám trombita, Galambosi László szaxofon, ifj. Galambosi László zongora, Gondos Júlia klarinét, Hermann József harmonika, Kis- Gadó Csaba dob, Kovács Mária hegedű, Ódor Dóra klarinét, Oláh Endréné Tímea klarinét, Somos Nadin basszusgitár. A tanulók, akiknek az első zenekari fellépése volt – első sor balról: Hegedűs Zsófia, Aranyi Krisztina, Prucs Ákos, Pál Krisztián, Szűcs Zsuzsanna, Bodó Luca, középső sor: Hegedűs Zsolt, Alföldi Botond, Rácz Nikolett, Kolep Krisztina.
Aztán jött egy ötlet. Ha már ennyi kis zenész termett, zenetábort kéne szervezni a nyári szünetben. A helyiségek adottak voltak, a használaton kívüli szolgálati lakások kiválóan megfeleltek erre a célra. Támogatást nyújtott a Dunaszekcsői Önkormányzat és a Szekcsői Németek Nemzetiségi Önkormányzata, valamint magánszemélyek is. A próbahelyiségeket az iskola és a Művelődési Ház biztosította. Az élelmezés terén sok szülői segítség is érkezett.
A legtöbb gyerek még sosem volt távol a szüleitől hosszabb ideig, így ez teljesen új volt számukra. Reggel hétkor ébresztő volt, s „Szepi bácsi” reggeli tornát tartott, ami egyáltalán nem volt ínyükre az esti pörgések után. Reggeli után aztán kezdődött a munka. Délelőtt is, délután is próba volt. Egyénileg és csoportosan is. Alföldi Balázs zenetanár ezt szigorúan betartotta. A Kamarazenekar fiataljai is segítettek. Jutott idő szórakozásra és játékra is, kirándulásokra, lovardába is eljutottak, a szigeti strandra és szinte mindennap a cementinél is fürödtek. Az utolsó napot „Szödényi Pityu bácsi” humoros kérdésekkel tarkított vetélkedője tette színesebbé. Igazi felszabadult hangulatban telt el ez az egy hét. Jól összekovácsolódott a társaság, s a sok-sok gyakorlás meghozta gyümölcsét.
A „Zenetábor záró koncerten” 2011. június 25-én mindenki ki tudott állni egy-egy zeneszámmal, s a kamarazenekarral együtt is játszott a tizennégy rézfúvós tanuló.
Álló sor balról jobbra: Ódor Dóra, Prucs Ákos, Gondos Eszter, Rácz Nikolett, Aranyi Krisztina, Alföldi Botond, Pajkos Bence, Alföldi Balázs zenetanár, Pál Krisztián, Kolep Krisztina, Bodó Luca, Hegedűs Zsolt, Hegedűs Zsófia, Szűcs Zsuzsanna, Schipp Dominik
Elöl a furulyás tanulók: Jasper Dávid, Schnellenberger Petra, Kardos Erika, Megyimórecz Viktória, Aranyi Gabriella, Martina Alexandra, Rácz Fanni, Kaczúr Sándor.
Az újkori Fúvószenekar megalakulása
Az újkori fúvószenekar alapköveit tehát, mint az a korábban írtakból kiderül, a kamarazenekar tette le. Fúvószenekarrá alakulása valamikor 2011 szeptemberére datálható, amikor a már meglévő kis trombitások és baritonosok eljutottak arra a szintre, hogy már-már nehezebb darabokat is el tudtak játszani. Ebben nagy segítségükre volt zenetanáruk, Alföldi Balázs, aki minden egyes zeneórán elmondta a kulcsszót, de legalább háromszor: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Ezzel egyidőben lett Somos Nadin csellójából basszusgitár, Hermann József (Szepi) harmonikájából tuba, és ifj. Galambosi László zongorájából bariton.
A kezdeti nehézségeket átvészelve, rengeteg gyakorlással, és természetesen a kis zenészek kiemelkedő lelkesedésével létrejöhetett a fúvószenekar első komolyabb fellépése, a 2011. december 18-án tartott Karácsonyi hangversenyen. Alföldi Balázs és Hermann József rendhagyó ötletével elsőként a Hetényi Ádám vezette Dunaszekcsői Német Nemzetiségi Énekkar és a Dunaszekcsői Fúvószenekar közösen adta elő a Mennyből az angyal című karácsonyi dalt. A fiatal, kezdő zenészek szóló produkcióit mindenki nagy figyelemmel kísérte, hiszen ennyi rézfúvós még nem szerepelt az adventi koncerten, Dunaszekcsőn. Nem is maradt el a siker. Aztán a régebb óta zenét tanuló diákok is szerepeltek hangszereiken: zongorán, gitáron, fuvolán, klarinéton és harangjátékon, valamint énekes produkciók, egy duett és egy kórus, láthatóak, hallhatóak voltak. De az igazán nagy siker csak ezután következett. Ugyanis a koncert végén bemutatta újonnan tanult zeneszámát a zenekar, a Karácsony éjjele című zeneszámot. A darab olyan közismert dallamokból áll össze, mint az Oh, Tannenbaum, a Jingle bells, a Kiskarácsony, nagykarácsony és a végén a Stille Nacht (Csendes éj), viszont ilyen szólam-összeállításban még a korábbi kamarazenekar tagjai sem ismerték, tehát mindenkinek új volt. Ugyanakkor a hangszerek olyan harmóniában csendültek fel együtt, amit csak nagyon ritkán hallani más feldolgozásokban is. A közönség vastapssal jutalmazta a fúvósok előadását, mi pedig büszkén fogadtuk a gratulációkat. 40 év elteltével ismét van Dunaszekcsőnek fúvószenekara.
Alapító tagok: trombita: Bachmayer Ádám, Hegedűs Zsolt, Hegedűs Zsófia, Rácz Nikolett, Kolep Krisztina, Aranyi Krisztina, Prucs Ákos, Szűcs Zsuzsanna, Bodó Luca. Szaxofon: Galambosi László, Kulutácz Zoltán. Bariton: Alföldi Botond, Pál Krisztián, Galambosi László. Klarinét: Ódor Dóra, Oláh Endréné Tímea, Gondos Júlia. Basszusgitár: Somos Nadin. Tuba: Hermann József. Dob: Pajkos Bence, Kis-Gadó Csaba. Karnagy: Alföldi Balázs.
További képek megtekinthetők: